A B2B Értékesítési Folyamat & A Marketing Vezetők (CMO) Növekvő Feladatai | Content Cafe #9

Ennek az adásnak a főtémája az értékesítési folyamat (sales process), de szó lesz többek között a forradalmi(?) conversational marketingről, valamint a marketing vezetők (CMO) jelenlegi helyzetéről. A sales process egy olyan folyamat, melynek legvége a termék vagy szolgáltatás eladása az ügyfélnek. Részletesen átbeszéljük milyen lépésekből áll ez a folyamat, és ezek hogyan zajlanak. A marketing vezető egy olyan szakember, aki sok mindenhez ért a marketing területén belül, ezért megfelelően tudja felügyelni a kampányok menetét és összehangolni a csapatot a cég többi részlegével. A valós szakmai tudáson kívül rendelkezik még soft skillek széles spektrumával, amely alkalmassá teszi a kapcsolatépítésre konferenciákon, rendezvényeken. Látszólag egy CMO-nak csak marketing feladatai vannak… legalábbis eddig csak azok voltak. Az utóbbi időben ugyanis több cikk is megjelent, amelyek a marketing vezetők növekvő szerepköreit említik: branding, lead generation, piac ismeret, PPC, stb… Fontos a rövidtávú bevételszerzés, de gondolni kell a hosszútávú brand építésre is, miközben követjük az aktuális trendeket. A videóban ezzel kapcsolatos gondolatainkat osztjuk meg.

YOUTUBE ► https://www.youtube.com/watch?v=okRvKKsFISk

ITUNES ► https://podcasts.apple.com/hu/podcast/content-cafe/id1498612201?l=hu

SPOTIFY ► https://open.spotify.com/show/5CiN9F2pQBL2BiPafN2o1t

STITCHER ► https://www.stitcher.com/podcast/content-cafe

PODBEAN ► https://contentcafe.podbean.com

IRATKOZZ FEL ► https://www.youtube.com/channel/UCRlVjYsuGD3PM_5ZbKhyoCw?sub_confirmation=1

INSTAGRAM ► https://www.instagram.com/_contentcafe

Email ► attila@contentcafe.hu

Cégre Szabott Képzések & Tanácsadás: https://contentcafe.hu

Lehallgat a TikTok??? & Minden, Amit A Webinarokról Tudni Akarsz | Content Cafe #8

A mai epizódban a fiatal generáció körében futótűzként terjedő TikTok alkalmazásról osztjuk meg a véleményünket marketinges szemszögből. A kérdezz-felelekes részben pedig megtudhatsz minden fontos infot, amit a webináriumokról tudni érdemes. A webináriumok népszerűsége ugrásszerűen megnőtt a koronavírus beálltával és nem véletlenül. A webinárium ugyanis egy rendkívül hatékony módja a lead gondozásnak, mellyel remekül lehet edukálni a leendő ügyfeleket, illetve közvetlen kapcsolatba kerülni velük.

YOUTUBE ► https://www.youtube.com/watch?v=jZ0MMzHoENg

ITUNES ► https://podcasts.apple.com/hu/podcast/content-cafe/id1498612201?l=hu

SPOTIFY ► https://open.spotify.com/show/5CiN9F2pQBL2BiPafN2o1t

STITCHER ► https://www.stitcher.com/podcast/content-cafe

PODBEAN ► https://contentcafe.podbean.com

IRATKOZZ FEL ► https://www.youtube.com/channel/UCRlVjYsuGD3PM_5ZbKhyoCw?sub_confirmation=1

INSTAGRAM ► https://www.instagram.com/_contentcafe

Email ► attila@contentcafe.hu

Cégre Szabott Képzések & Tanácsadás: https://contentcafe.hu

Email Marketing 2020-ban & Marketing Automatizáció + Tippek Egy Sikeres Kampányhoz | Content Cafe #7

Sokak szerint az email marketing mára már egy leáldozóban lévő marketing csatorna lett, melynek helyét átvették a social media platformok. A Content Cafe hetedik adásában lerántjuk a leplet arról, hogy mennyire érdemes 2020-ban email marketinggel foglalkozni, illetve, hogy hogyan lehet ezt marketing automatizációval egyszerűbbé és hatékonyabbá tenni.

YOUTUBE ► https://www.youtube.com/watch?v=pD3Mf03JAnE

ITUNES ► https://podcasts.apple.com/hu/podcast/content-cafe/id1498612201?l=hu

SPOTIFY ► https://open.spotify.com/show/5CiN9F2pQBL2BiPafN2o1t

STITCHER ► https://www.stitcher.com/podcast/content-cafe

PODBEAN ► https://contentcafe.podbean.com

IRATKOZZ FEL ► https://www.youtube.com/channel/UCRlVjYsuGD3PM_5ZbKhyoCw?sub_confirmation=1

INSTAGRAM ► https://www.instagram.com/_contentcafe

Email ► attila@contentcafe.hu

Cégre Szabott Képzések & Tanácsadás: https://contentcafe.hu

B2B Keresőoptimalizálás (SEO): Hogyan Szerezz Organikus Látogatókat (Ingyen) | Content Cafe #6

A keresőoptimalizálás (SEO) alapvetően a weboldalunk tartalmának tökéletesítésére, optimalizálására vonatkozó folyamat, amely segít magasabb helyezést elérni a találati listában. Ez egy hosszadalmas, energiaigényes feladat, hiszen minőségi tartalmat kell gyártanunk hosszú hónapokon keresztül. A fáradságos munka kifizetődő, ugyanis a keresőoptimalizálás kétségkívül a legjobb, legeredményesebb módja annak, hogy organikus forgalmat generáljunk a keresőből szinte teljesen ingyen. A Content Cafe eheti podcastjében a keresőoptimalizálással kapcsolatban felmerülő kérdéseket vitatjuk meg. Szó lesz többek között arról, hogy miért büntet a Google, hogy milyen hasznos toolok vannak SEO-hoz, és, hogy hogyan lehet kulcsszóra optimalizált cikkeket készíteni.

YOUTUBE ► https://www.youtube.com/watch?v=3bH9oc1urOM

ITUNES ► https://podcasts.apple.com/hu/podcast/content-cafe/id1498612201?l=hu

SPOTIFY ► https://open.spotify.com/show/5CiN9F2pQBL2BiPafN2o1t

STITCHER ► https://www.stitcher.com/podcast/content-cafe

PODBEAN ► https://contentcafe.podbean.com

IRATKOZZ FEL ► https://www.youtube.com/channel/UCRlVjYsuGD3PM_5ZbKhyoCw?sub_confirmation=1

INSTAGRAM ► https://www.instagram.com/_contentcafe

Email ► attila@contentcafe.hu

Cégre Szabott Képzések & Tanácsadás: https://contentcafe.hu

B2B Lead Nurturing Folyamat & Marketing Automatizáció | Content Cafe #5

Podcastünk aktuális epizódjában a lead nurturing folyamatáról beszélgetünk, ami magyarul ügyfélgondozást jelent. Ez alatt értünk minden olyan tevékenységet, melynek során kapcsolatot építünk a potenciális ügyfelekkel. A lead nurturing egyes szegmenseit alávethetjük a marketing automatizációnak. A videóban kitárgyaljuk a lead nurturinghez kapcsolódó alapvető kérdéseket és koncepciókat.

YOUTUBE ► https://www.youtube.com/watch?v=8Dw8kYE4vq0

ITUNES ► https://podcasts.apple.com/hu/podcast/content-cafe/id1498612201?l=hu

SPOTIFY ► https://open.spotify.com/show/5CiN9F2pQBL2BiPafN2o1t

STITCHER ► https://www.stitcher.com/podcast/content-cafe

PODBEAN ► https://contentcafe.podbean.com

IRATKOZZ FEL ► https://www.youtube.com/channel/UCRlVjYsuGD3PM_5ZbKhyoCw?sub_confirmation=1 INSTAGRAM ► https://www.instagram.com/_contentcafe

Email ► attila@contentcafe.hu

Cégre Szabott Képzések & Tanácsadás: https://contentcafe.hu

Marketing Csapat B2B-ben: Fontos Szerepkörök, Sales & Marketing Összehangolása | ContentCafe #4

Mai podcast adásunkban bemutatjuk, hogyan alakíts ki egy hatékonyan működő marketing csapatot a cégeden belül. Szó lesz az alapvető tagok szerepköréről, a motivációról, az értékesítés és a marketing kapcsolatáról, valamint egyéb marketing részleggel kapcsolatos kérdések is terítéken lesznek.

ITUNES ► https://podcasts.apple.com/hu/podcast/content-cafe/id1498612201?l=hu

SPOTIFY ► https://open.spotify.com/show/5CiN9F2pQBL2BiPafN2o1t

STITCHER ► https://www.stitcher.com/podcast/content-cafe

PODBEAN ► https://contentcafe.podbean.com

IRATKOZZ FEL ► https://www.youtube.com/channel/UCRlVjYsuGD3PM_5ZbKhyoCw?sub_confirmation=1

INSTAGRAM ► https://www.instagram.com/_contentcafe

Email ► attila@contentcafe.hu

Cégre Szabott Képzések & Tanácsadás

YOUTUBE ► https://www.youtube.com/watch?v=Gm6zFmWcVDI

ITUNES ► https://podcasts.apple.com/hu/podcast/content-cafe/id1498612201?l=hu

SPOTIFY ► https://open.spotify.com/show/5CiN9F2pQBL2BiPafN2o1t

STITCHER ► https://www.stitcher.com/podcast/content-cafe

PODBEAN ► https://contentcafe.podbean.com

IRATKOZZ FEL ► https://www.youtube.com/channel/UCRlVjYsuGD3PM_5ZbKhyoCw?sub_confirmation=1

INSTAGRAM ► https://www.instagram.com/_contentcafe

Email ► attila@contentcafe.hu

Cégre Szabott Képzések & Tanácsadás: https://contentcafe.hu

B2B Marketing Hibák, Tippek & Tartalommarketing A COVID-19 Idején | ContentCafe #3

Podcastünk harmadik adásában kérdezz-felelek formában tárgyalunk ki B2B tartalommarketinggel kapcsolatos dolgokat. Szó lesz többek között tartalomgyártási tippekről, a vizuális tartalom térhódításáról, valamint arról, hogy hogyan befolyásolja a marketing jelenlegi helyzetét a koronavírus.

YOUTUBE ► https://www.youtube.com/watch?v=_KmZQr1_JlU

ITUNES ► https://podcasts.apple.com/hu/podcast/content-cafe/id1498612201?l=hu

SPOTIFY ► https://open.spotify.com/show/5CiN9F2pQBL2BiPafN2o1t

STITCHER ► https://www.stitcher.com/podcast/content-cafe

PODBEAN ► https://contentcafe.podbean.com

IRATKOZZ FEL ► https://www.youtube.com/channel/UCRlVjYsuGD3PM_5ZbKhyoCw?sub_confirmation=1

INSTAGRAM ► https://www.instagram.com/_contentcafe

Email ► attila@contentcafe.hu

Cégre Szabott Képzések & Tanácsadás: https://contentcafe.hu

Fitness App Startup (Tep) & B2B Tartalommarketing, SEO Tippek | Boros Ákos | Content Cafe #2

A Content Cafe podcastjének mai vendége Boros Ákos, a TEP fitneszalkalmazás egyik megalkotója, valamint a Capturly online analitikai szoftverrel foglalkozó cég operatív vezetője. A TEP egy ötletversenyből nőtte ki magát 2013-ban, amelyet azóta több százezren töltöttek le. A Capturly pedig egy olyan webes analitikai tool, amely segíti a felhasználót weboldala optimalizálásában. Ákossal a startup vállalkozás kezdeti körülményeiről, online analitikáról, a keresőoptimalizálás hasznosságáról, és egyéb, tartalommarketinggel kapcsolatos témákról beszélgetünk.

YOUTUBE ► https://youtu.be/S_mc5A-JRuI

ITUNES ► https://podcasts.apple.com/hu/podcast/content-cafe/id1498612201?l=huSPOTIFY ►https://open.spotify.com/show/5CiN9F2pQBL2BiPafN2o1tSTITCHER ► https://www.stitcher.com/podcast/content-cafePODBEAN ► https://contentcafe.podbean.com

IRATKOZZ FEL ► https://www.youtube.com/channel/UCRlVjYsuGD3PM_5ZbKhyoCw?sub_confirmation=1INSTAGRAM ► https://www.instagram.com/_contentcafeEmail ► attila@contentcafe.hu

Reklámügynökség alapítása & megéri-e az egyetem ha vállalkozni akarsz | Olajos Márk | ContentCafe #1

A Content Cafe podcastjének első vendége Olajos Márk, a Four Creation reklámügynökség egyik alapítótagja. A Four Creation 2017-es fennállása óta számos partnerrel dolgozott együtt, többek között a Szegedi Ifjúsági Napok rendezvénysorozattal, valamint az SZTE Gazdaságtudományi Karával is. A videóban kitérünk a reklámszakma rejtelmeire, a társalapítók közti együttműködésre és munkamegosztásra, továbbá szót ejtünk még a közgazdász diploma értékéről is. YouTube ► http://contentcafe.hu/youtubeINSTAGRAM ► https://www.instagram.com/_contentcafe/Email ► attila@contentcafe.huhttp://www.contentcafe.hu/